jún 15

Konyhánk étlapja június 18 és június 22. között

2018.06.18-06.22 étlap

jún 06

Konyhánk étlapja június 11 és június 15. között

2018.06.11-06.15 étlap

jún 06

Egerág Község Településrendezési Terve

Települsérendezési Terv mód. Jókai utca-1

jún 03

Junior bravúr felnőttek között

2018. június 2-án került az Arany Tigris HKSE szervezésében megrendezésre az I. Pécs-Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokság, melynek egyik védnöki tisztségét Hegyi Győző polgármester úr töltötte be.  A mérkőzések WT/ETU full kontakt szabályrendszerben kerültek lebonyolításra. Az eseményre ukrán, szerb és román csapatok is delegáltak versenyzőket.

 Egerágot Árvai Béla képviselte a viadalon. Junior korcsoport -68 kg-os kategóriájában, nem volt más induló és ebben a korcsoportban nem volt mód súlycsoport összevonásra. Adva lett volna a lehetőség, hogy mérkőzés nélkül nyerjen aranyérmet, de természetesen ez az opció sem neki, sem edzőjének nem volt elfogadható.

 Egyetlen – nem éppen kockázat nélküli – alternatíva kínálkozott a helyzet megoldására, ha felnőttek között indul -80 kg-os súlycsoportban. Béla, szülei beleegyezésével vállalta a kihívást. Már az első pástra lépés alkalmával jól látszódott a kontraszt a magasság és súlybeli különbség terén. Ennek ellenére kidolgozott taktikával – ami jelen esetben kevesebb rúgást és több belépéssel végrehajtott ütést jelentett – Béla átírta a papírformát és megnyerte a mérkőzést, meglepve ezzel az ellenfél szurkolói közönségét. Rövid pihenő után került sor a második mérkőzésre. A második ellenfél már felkészült volt Béla taktikájából, kihasználva a rugótávok közötti nagy különbséget, jól tartotta a távolságot és időzítette erőteljes támadásait. Bár ez a meccs nem hozott győzelmet, Béla itt is szerzett pontokat és kivívta az ellenfél edzőjének elismerését helytállása miatt. Szépen csillog ez az ezüstérem és remek motiváció az őszi országos bajnokságig. Gratulálunk a kiváló eredményhez!

Kun Attila

A fotókon Árvai Béla akcióban

forrás: Magyar Taekwondo Szövetség hivatalos Facebook oldala

Fotókat készítette Ruzsa István fotóriporter és drónpilóta
34190052_1715404025240012_3222333689526484992_o 34181945_1715402351906846_6329551118669971456_o 34200247_1715402145240200_3216525450633281536_o

jún 01

Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges feltételek megteremtése Egerágon

Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges feltételek megteremtése Egerágon

 

Egerág Község Önkormányzata az EFOP-4.1.7-16 – “A közösségi művelődési intézmény- és szervezetrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései” pályázati program keretében támogatást nyert a helyi Művelődési Ház és Teleház infrastrukturális fejlesztésére.

A projekt keretében kettő közösségi, oktató és foglalkoztató terem fejlesztése valósul meg.

 

A fejlesztés része a Teleház és a Művelődési Ház termeinek teljes belső felújítása. Megvalósul a fűtésrendszer és a villamos hálózat korszerűsítése, az aljzat felújítása, a rossz állapotban lévő álmennyezet cseréje és az elavult nyílászárók felújítása, továbbá a színpad teljes felújítása.

 

A projekt részeként a termek eszközállományát is fejlesztjük: az előadásokhoz, közösségi foglalkozásokhoz szükséges informatikai eszközöket, új, modern bútorzatot, új színpadi függönyt,  vetítővásznat szerzünk be.

 

A Művelődési Ház termének belső felújítása az időbeli ütemezés szerint 2018. augusztusában fejeződik be, a tervezett eszközökbeszerzések 2018. július és 2019. február között valósulhatnak meg.

 

A fejlesztett épület  a helyi közösség, az oktatási intézmények, a civil szervezetek és sportközösségek igényeit szolgálja. Célunk, hogy több, akár egy időben is megvalósuló programnak is helyszínéül szolgáljon épületünk, mely a nem-formális tanulási alkalmak, a csoportfoglalkozások, képzések, közösségi- és sportfoglalkozások helyszínét biztosítja.

 

Projekt címe: “Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges feltételek megteremtése Egerágon”

Projektazonosító: EFOP-4.1.7-16-2017-00076

Támogatás összege: 19.998.975 Ft

Támogatás mértéke: 100 %

Projektidőszak: 2018.03.01. – 2019.03.01.

Kedvezményezett: Egerág Község Önkormányzata

 

 

Régebbi bejegyzések «

» Újabb bejegyzések