«

»

feb 10

Egerág

„Kisközség a pécsi járásban, lankás, dombos vidéken. Területe 2260 k. hold. Lakósainak száma 873, kik közül 749 magyar, 109 német anyanyelvű, 2 horvát és 13 egyéb nemzetiségű: 851 r. kat., 17 ref., 5 izr. vallású. 136 lakóháza van. Közoktatásügyi intézetei: 1 közs. elemi népiskola. Foglalkozás szerint az összlakosságból 621 személy őstermelő, 154 iparos, 7 kereskedő, 2 közlekedési-, 29 közszolg. alkalmazott, 32 nyugdíjas és 9 házicseléd . Vasutállomása Szőkéd 2,5 km.-re.

A török hódoltságig a pécsi püspöké. A XVII. században Zrinyi Péter és Miklós birtoka, török részről pedig a pécsi olajbégé. 1703-ban plébániás hely. Róm. kath. templomát 1774-ben építették. Helybeli magyar lakossága öltözködésében megőrizte a színpompás ősi formát. Jól gondozott szőlőhegyei és a környező erdők szép keretet adnak a domb hátán települt falunak. Üszögh uradalmához tartozott 1846-ig, mikor gróf Batthyányi Gusztávtól megváltották magukat.”

Idézet, Szeghalmy Gyula: Dunántúli Vármegyék című, 1938-ban kiadott könyvéből.

Érdekes olvasni a korabeli archívumokból, azokról, akik hajdanán itt, ebben a faluban éltek és dolgoztak. A két háború közötti időszakról napjaink generációi jót és rosszat is hallhattak, már amennyiben érdeklődtek azokról az időkről. Az akkori emberek tudták, sejtették-e, hogy valaha, valamikor megemlékeznek róluk az utódok. Az I. világháborút követő és a II. világháború előszelében élők vajon mennyivel voltak nagyobb biztonságban, vajon mennyivel látták biztosabbnak a jövőt, mint a mostani emberek.

Akkor is voltak olyanok, akik bíztak abban, hogy az ő életük nem lesz hiábavaló. Féltették gyermekeiket, biztosan sokan látták a várható újabb „nagyháború” veszélyeit. Mégis kénytelenek voltak élni a dolgos hétköznapokat és mindent megpróbáltak megtenni a családjuk és környezetük boldogulása érdekében. Abban az időben épült a jegyzőségi épület és abban az időben alakították ki a település közepén lévő parkot. Ehhez a korszakhoz kapcsolódik, bár évekkel korábban, hogy a Trianoni tragédiát követően egy fiatalember „elnevezte” az akkori utcákat. Pozsony, Kassa, Ipolyság. Az elcsatolt területeket akarta így az utókornak megőrizni. Amikor kitette az ideiglenes táblákat még nem tudhatta, hogy Egerág – talán örökre – meg fogja őrizni ezeket az utcaneveket, bármely politikai hatalom is uralkodik ebben az országban. Jó lett volna, ha az utcanevekkel a nemzettudat, a nemzeti önérzet és elhivatottság is megőrződik az itt élők lelkében.

Életünk során soha nem tudhatjuk, mit tart meg rólunk az emlékezés. Egyáltalán megtart-e valamit belőlünk az utódok számára. Mert bizonyára minden időben lesznek olyan nők és férfiak, akiket érdekelni fog, hogy mi itt a XXI. század elején hogyan éltünk, mit tettünk a közösségünk megmaradása érdekében.

Minden vélemény számít!